DVSC v FTC: Fogadási tanácsok

Egykoron rangadónak számított, ma inkább kötelező három pont a fővrosiaknak. Bizony, még vendégként is. A Fradi egalábbis elkáépesztő magabiztossággal várhatja az újabb bajnoki mérkőzését. És persze igen, tudjuk, a labda kerek, hazai pálya előnye, bármi megtörténhet, stb. Mégis nemes egyszerűséggel kijelenthető, hogy a Fradi óriási esélyese a mérkőzésnek. Ha tovább olvasol, az is kiderül, hogy miért gondojuk így!
OTP Bank Liga, 16. forduló:
A Fradi a bajnoki címért küzd, a Loki pedig a kiesés elkerüléséért. Ez ma a két csapat közti reális különbség. Egyébként mindkét csapat sikerrel vívja egyelőre a maga harcát: A Fradi vezeti a bajnokságot, a Loki pedig épphogycsak ugyan, de mégis bennmaradó helyen áll jelen pillanatban.
Kérdés, sikerült-e tartaniuk ezt a pozíciót a Fradi elleni derbi után is? Nem lenne meglepő, ha nem sikerülne, de persze Dzsudzsákék minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy felborítsák a papírformát.
Mérkőzés adatok:
- OTP Bank Liga, 16. játéknap
- 2021. 12. 12. Vasárnap
- 16 : 30
- Stadion: Nagyerdei Stadion, Debrecen

Formaelemzés és értékelés
A debreceni focicsapat élt már meg szebb napokat a mostani helyzetnél. Eleve szégyenteljes volt a kiesésük a 2019-20-as szezon végén, amkor az utolsó előtti helyen zárták a ligát. Idén sem sokkal rózsásabb a helyzet, a cél ugyanis a bentmaradás kivívása lehet most is.
Egyelőre épphogy csak sikerül tlejesíteni az alapvetű elvárásokat, hiszen jelen pillanatban – és a bajnokság majdnek felénél járunk – az épphogy bent maradó 10. helyen tanyáznak a cívisvárosiak.

A Gyirmótot és az Újpestet tudták 15 fordulót követően maguk mögé utasítani. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az utolsó helyezett Gyrmótot egyetlen pont válsztja el a Debrecentől, a fővárosiakat pedig csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik. Mindkét csapat 14 ponttal áll jelen pillanatban. Az MTK-t is fenyegeti még a kiesés veszélye, nekik 15 pontot sikerült eddig összegyűjteni.
- A Loki legutóbbi eredményei: V D V GY D
- A Loki legutóbbi ellenfele: Zalaegerszegi TE
- Eredmény: 2 – 1
A Debreceni VSC formája a közelmúltban is inkább kiábrándító. Hiába hívtak haza olyan egykori válogatott játékosokat, mint Dzsudzsák Balázs, Varga József, Németh Krisztián vagy épp Ugrai Roland, ez az egész valahogy mégsem akar összeállni egyelőre. A siker receptjét mintha nem találná Huszti Szabolcs és csapata, pedig küzdenek keményen.
Elmúlt 5 meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni a debreceniek. November 6-án hazai pályán győztek a Budapest Honvéd csapata ellen. Azóta három meccset játszottak, azóta tart a nyeretlen széria. Újpesten 3-1-es vereséget szenvedtek, aztán a Paks ellen játszottak 1-1-es döntetlent, hogy végül a Zalaegerszeg otthonából is pont nélkül távozzanak. Az a meccs 2-1-es vereséggel ért véget. Ilyen formában készülhetnek tehát a Fradi elleni rangadóra.
Így játszik eddig a Fradi idén
A Fradi formája egy fokkal meggyőzőbb soron következő riválisánál. Ők nemhogy a kiesés elől menekülnének. A Fradi alapvető elvárása a címvédés, azaz az újabb bajnoki aranyérem. Ez lenne zsinórban a negyedik, és egyelőre szenzációs úton járnak felé. Egy meccsel el vannak maradva, de még úgy is ők vezetik a bajnokságot, hogy csak 14 meccset játszottak, míg riválisaik 15-nél tartanak.
A Kisvárda két ponttal van a Fradi mögött, hiszen az éllovas eddigi 14 meccsén 32 pontot gyűjtött. A harmadik helyen a felcsúti csapat áll, akiknek pont egy Fradi ellen elmarad meccsük van. Igaz, ha azt elbukná a Fradi, még akkor is maradna 2 pont előnye a PAFC-vel szemben. Kijelenthető tehát, hogy igen kényemes helyzetből szemléli a bajnokság tetejéről a dolgok menetét a 9. kerületi együttes.
- A Fradi legutóbbi eredményei: GY D GY V GY
- A Fradi legutóbbi ellenfele: Bayer Leverkusen
- Eredmény: 1 – 0

A formája is igen bíztató a Zöld Fehér Sasoknak. Csütörtökön a Leverkusent fogadták a Groupama Arénában, ami sajnálatos módon az idei szezonban az utolsó kontinentális mérkőzés volt itthon, hiszen nem sikerült a továbbjutás a halálcsoportból.
Hiába győzték le bravúrosan a Leverkusent az utolsó fordulóban – a Fradi már a forduó előtt is biztosan az utolsó, a LEverkusen pedig az eső helyen végzett, az eredménytől függetlenül. De legalább nem 0 ponttal esett ki a magyar csapat.
A magyar bajnokságban azonban annál meggyőzőbb a csapat – nem hiába ők a listavezetők! Legutóbbi 5 bajnokijából 4-et megnyert Peter Strögel csapata. Legutóbb csak döntetlent tudtak játszani hazai pályán a Felcsút ellen. Előtte megverték rendre a Mezőkövesd (0-3), a MOL Vidi (3-0), a Kisvárda (0-4), és a Gyirmót (0-2) csapatait is. Az ő formájuk egy fokkal magabiztosabb, mint a debrecenieké.
Örökmérleg a DVSC és az FTC között
Volt idő, mikor rangadót vívni jártak egymáshoz a felek. Sokszor akár még a bajnoki cím sorsáról is dönthetett a Fradi – Loki, vagy épp a Loki – Fradi. Ezeknek az időknek sajnos vége – legalábbis egyelőre. Mostanában a három pont rendre a fővárosiakat illeti meg, ez a dolgok rendje. A két csapat legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésének mindegyikéből a Zöld Fehérek kerültek ki győztesként.
Legutóbb augusztus 28-án találkoztak a felek. Akkor a Groupama Arénában győztek a hazaiak 4-2-re. 2020-bas két mérkőzést rendeztek egymás közt, mindkettőt a Groupamában. Az egyiket 2-1-re, a másikat 2-0-ra nyerte a Fradi. Előtte 2019 végén 1-6-ra alázta a hazaiakat a Ferencváros a Nagyerdei Stadionban. 2019. februárjában tudott utoljára győzni a Loki a Fradi ellen. Mi arra számítunk, hogy nem vasárnap fog megszakadni a Fradi elleni vesszőfutásuk.
Hol és mire érdemes fogadni?
Az NB1-re a legtöbb fogadási piacot és a legjobb ajánlatokat az 1Bet oldalán találhatjuk. Nincs ez másképp a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban sem: mi is az 1Bet leltünk rá a kedvenc ajánlatainkra, melyeket most be is szeretnénk mutatni olvasóinknak. Az első természetesen a Fradi győzelméről szól. 1.44 az odds a vendégek sikerére, ami az esélyeket figyelembe véve kicsit még magasabb is az indokoltnál.
Még nagyobbat nyerhet, aki nagyobbat kockáztat. Ha szerinted legalább két góllgl fognak nyerni a fővárosiak, akkor 2.18-szoros pénzt kaphatsz az 1Bet. A másik erősnek, mégis stabilnak tűnő tippünk, hogy a Fradi úgy nyeri meg a mérkőzést, hogy közben gólt sem kap. Erre 2.88 a szorzó. Azt mindenesetre ajánljuk még, hogy fogadj arra, hogy legalább két gól születik a mérkőzésen. Ennyi a Fradi is be fog rámolni jó eséllyel. Erre a szorzó is csak 1.14.
A legjobb oddsok az 1Bet Fogadóiroda oldalán:
- A Fradi nyeri a mérkőzést – 1.44
- A Fradi legalább két góllal nyeri a mérkőzést – 2.18
- A mérkőzésen legalább két gól születik – 1.14
- A Fradi nem kap gólt a mérkőzésen és nyer – 2.88
- Ryan Mmaee szerez gólt a mérkőzésen – 1.91
Összefoglaló
Vasárnap tehát Debrecenbe látogat a Ferencvárosi Torna Club. Peter Strögeléknek természetesen csak a három pont lehet elfogadható eredmény, a debrecenieknek pedig a pontszerzés is bravúr lenne. Ezen cikkünkben bemutattuk, hol találhatóak a legjobb oddsok a meccsre, na meg adtunk pár tippet, amikre szerintünk érdemes lehet fogadni. Reméljük velünk tartotok, és együtt fogjuk gyarapítani a számláinkat!
Utolsó frissítés: 02/12/2022 a Laszlo Poli
Ebben a cikkben a DVSC és az FTC várható OTP Bank Liga-mérkőzéséről beszéltem. A tippek és a közelgő mérkőzésre vonatkozó elemzésünk elolvasása után már biztosan lesz egy világos elképzelésed, hogy kire érdemes fogadni. Kattints a kiemelt bukmékerre itt, és tedd meg fogadásaidat most.