Union Berlin – Red Bull Leipzig: Fogadási tanácsok

A bajnoki címért akar küzdeni a Red Bull Bundesliga csapata, de a Leipzig csapata ezekhez az elvárásokhoz egyelőre még nem tud felnőni. Nem is teljesítenek úgy, ahogy bajnokaspiráns csapathoz az méltó lenne, úgy pedig pláne nem, hogy azzal a Bayern München esetleges kihívójává léphetnének elő. Szombat este harmadszor is pályára léphetnek az új Bundesliga szezonban, ezúttal a fővárosba látogatnak a keletiek.
Bundesliga, 3. forduló: Szoboszlai nélkül Berlinben
Az előző fordulóban egy nevetséges színészi alakítást követően könyöklésért állították ki Szoboszlait, pedig normál helyzetben az semmi sem lett volna. A magyar irányító viszont két meccses eltiltást kapott, így a szombati meccsen sem lesz őt, és az azt követő fordulót is ki kell majd hagyni.
Nem maradunk persze így sem magyarok nélkül, hiszen a Lipcsében ott lesz Gulácsi és Orbán is, az Union Berlin keretében pedig Schafer András van ott. Igazi magyar csemege lesz tehát a mérkőzés!

Mérkőzés adatok:
- Bundesliga, 3. játéknap
- 2022. 08. 20. Szombat
- 18 : 30
- Stadion: Stadion An der Alten Försterei, Berlin
A mérkőzést végig is szurkolhatjuk majd a tv elől, hiszen az Arena 4 csatornája élőben közvetíti majd azt. Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án, este 8 órakor kezdődik, még a tűzijáték előtt el is lehet kapni az első félidőt – és ha már, akkor fogadhatunk is rá. Mi most a két csapat formáját elemezzük, aztán pedig a magyar online sportfogadás oldalakat, hogy melyiknél is érdemes fogadni erre a találkozóra. Tartsatok velünk, hamarosan minden kiderül!
Statisztika és teljesítmény
Meglepően jók kezdte az idei szezont az Union Berlin együttese. A fővárosi csapat még veretlen az idei Bundesliga szezonban, két forduló után négy ponttal állnak az ötödik helyen. A gólkülönbségük 3-1, hiszen a városi derbit ilyen arányban nyerték meg a Hertha Berlin SC ellenében hazai pályán, míg a Mainz ellen gól nélküli döntetlent értek el. Ezzel tartják a veretlen formájukat Schafer Andrásék.
- Az Union Berlin legutóbbi eredményei: D D GY GY GY
- Az Union Berlin legutóbbi ellenfele: Mainz
- Eredmény: 0 – 0

A Bundesliga mellett ráadásul a Német Kupában is menetelnek előre, bár ott azért neccesebb a helyzet. A Chemnitz csapata ellen kerültek össze az első körben, és nyögvenyelősen tudtak csak továbbjutni.
A mérkőzés 1-1-es eredménnyel zárult a rendes játékidőben, aztán a hosszabbításban begyömöszölt végül még egy utolsó, győztes gólt a berlini együttes a 114. percben, ezzel pedig ők jutottak tovább. Közben egyébként játszottak a két forduló között egy 1-1-es döntetlent barátságos meccsen a Hamburg csapatával.
Formaelemzés és értékelés
A Red Bull Leipzig közel sem áll ilyen jól az idei idényben. Nekik legalább annyi előnyük van, hogy a Német Kupában még nem kellett játszaniuk. Amilyen formában vannak eddig, még az sem lett volna meg, hiába kerültek volna össze – nagy valószínűség szerint – egy jóval gyengébb és szegényebb csapattal.
A Bundesligában is ez azonban a helyzet, eddig azonban mégsem sikerült még bizonyítaniuk, hogy ők egyébként az ország egyik legjobb csapata lennének, bajnoki ambíciókkal.

- A Lipcse legutóbbi eredményei: D D V V GY
- A Lipcse legutóbbi ellenfele: 1. FC Köln
- Eredmény: 2 – 2
A szezon lényegi, tehát tétre menő része egy Bayern München elleni derbivel kezdődött – a Kupagyőztes Lipcse került össze a bajnok bajorokkal. Ahogy az online sportfogadás oldalak azt várták, a Bayern viszonylag simán húzta be a trófeát egy egyébként elég jó meccsen: 5-3-ra nyertek a Bőrgatyások. Ezt követően picit megtört a Lipcse lendülete, hiszen egy bajnokit sem tudtak eddig megnyerni. A Stuttgart ellen 1-1-es, a Köln ellen pedig 2-2-es döntetlent játszottak.
Egymás elleni statisztikák
Kétezer-huszonegy januárjában fogadta Lipcsében a RBL csapata az Union Berlint, ekkor a hazai csapat szerezte a találkozó egyetlen találatát, azaz 1-0-ra nyertek a lipcseiek. Azóta három bajnoki mérkőzésen találkoztak egymással a felek, melyek közül mindhármat a fővárosiak nyerték meg. Előbb 2021 májusában játszottak 2-1-et az Union otthonában, majd 2021 decemberében nyert ismét csak hazai pályán és ismét csak 2-1-re az Union.
Az előző szezonban a Német Kupában is elődöntőig menetelt a hatalmas szezont futó fővárosi együttes, itt pont a Lipcse állította meg őket, szintén 2–es győzelmet aratva. Legutóbb pedig a Lipcse otthonában játszottak a Bundesligában, és ismét csak 1-2-es győzelemmel távoztak a vendégek.
A legjobb fogadóirodák és ajánlataik
A fentiek alapján már nem csak arra lehet érdemes fogadni egy kisebb összeggel, hogy az Union Berlin nyeri a mérkőzést, hanem arra is, hogy konkrétan 2-1-es végeredménnyel fogják otthon tartani a három pontot a berliniek. A legutóbbi három Bundesliga meccsüket mindet ennyire nyerték a Lipcse ellen, ők Szoboszlaiék mumusai a mutatott ábra alapján legalábbis.
Mi most az Unioni meglepetésben bízunk, és erre is fogunk fogadni. A legjobb szorzókat a Thrillsy oldalán találtuk – őket javasoljuk Nektek is. Szerintünk az alábbi fogadási piacokat érdemes lecsekkolni a Thrillsy oldalán:
A legjobb oddsok az Thrillsy Fogadóiroda oldalán:
- Az Union Berlin győzelmével ér véget a mérkőzés – 3.40
- A mérkőzés pontos eredménye: 2-1 – 12.00
- A mérkőzésen legalább három gól születik – 1.81
- Mindkét csapat szerez gólt – 1.70
- A mérkőzés döntetlent eredménnyel ér véget – 3.35
Összefoglaló: Érdemes lehet most a meglepetésre fogadni?
Ami talán nem is lenne olyan komoly meglepetés, hiszen már zsinórban három Red Bull Leipzig elleni Bundesliga mérkőzést nyert meg az Union Berlin. Szerintünk ez ismét összejöhet nekik, hiszen amilyen jól kezdték a fővárosiak a szezont, olyan pocsékul menetelnek Gulácsiék a szezon ezen szakaszában.
A Thrillsy oldalán remek oddsokat találtunk a berlini győzelemre, amire valós esélyeket látunk – persze a döntetlen is összejöhet. Szerintünk a Lipcse első győzelme nem ezen a hétvégén lesz meg, sajnos Orbánéknak megint nem fog összejönni. Schafer viszont örülhet majd, mi erre tesszük a pénzünket!
Utolsó frissítés: 08/12/2022 a Laszlo Poli
Ebben a cikkben az Union Berlin és a Red Bull Leipzig izgalmas Bundesliga-mérkőzéséről írtam. Miután elolvastad tippjeinket és véleményünket az előtted álló mérkőzésről, világos elképzelésed lesz arról, hogy kire érdemes fogadnod. Kattints az itt látható bukmékerre, és tedd meg a fogadást most.